2011. június 14.

A jóga ajándéka

Szeretek jógázni. Azt mondják, a jóga mindenkinek azt adja, amit elvár tőle. Ha csupán hatékony tornagyakorlatokat, akkor azt, ha annál többet, mondjuk belső fejlődést, önmagunk megismerését, akkor azt.

A jóga számomra egyfajta életmódot jelent. Ehhez ugyanúgy hozzátartozik az ászanák (testhelyzetek) gyakorlása a kontroll alatt tartott légzéssel, mint a tudatos táplálkozás, az önfegyelem fejlesztése, illetve törekvés az emberekkel és a természettel való harmonikus viszonyra, a felsőbb erőkkel való dogmamentes kapcsolatra.

Bár három év gyakorlás után még mindig kezdőnek gondolom magam (mert persze az is vagyok, még nagyon az út elején járok), tapasztaltam már fizikai és mentális áttöréseket is.

A jóga legtöbbünket - azt hiszem - először arra tanít meg, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit magunkról gondolnánk. Ez az élmény végtelen távlatokat nyithat meg a gyakorló előtt.

A jógában az is csodálatos, hogy amikor úgy érzem, régóta nem fejlődtem semmit, egyszer csak megtörténik valami. Egy addig megvalósíthatatlannak tűnő ászana, egy belső élmény, egy "ez az!"-érzés. És így egy újabb lépést teszek előre a megismerés útján.

Sokféle jógairányzat létezik, így mindenki megtalálhatja az egyéniségének,  pillanatnyi egészségi és erőnléti állapotának legmegfelelőbb stílust. Én az igen dinamikus Astanga-jóga első sorozatát gyakorlom. Ez kemény munka, fájdalom, küzdelem,  de öröm és siker is - fizikai és mentális szinten egyaránt.

A jóga egyszerre külső és belső út.

A gyakorlás megadja nekem azt az erőt és hajlékonyságot, amelyet nem csak a testemben tapasztalok meg, hanem amely az életem minden területén megnyilvánul: nyitottabb és rugalmasabb lettem, és ez segít könnyebben megküzdeni az akadályokkal, megoldani a problémákat. Hot body, cool mind. :-)

A gyakorlással egyre közelebb kerülök önmagamhoz, egyre inkább megtapasztalom és megélem, hogy valójában ki vagyok én. Van cél, van út. És van remény, hogy egyszer majd megérkezem.




Translation: I like to practice yoga. Yoga can give you what you want from it: either only efficient workout or even more, internal improvement and recognition of yourself.
For me yoga is a kind of lifestyle, including practicing asanas (poses), controlled breath, conscious nutrition, improving self-control, as well as aim at having harmonious connection with people, nature and higher forces.
During practice yoga for three years, I have already experienced both physical and mental breakthroughs.
I believe yoga first shows us that we can achieve more than we expect from ourselves.
Several styles of yoga are available, the only thing we should do is to choose the one which fits our current needs and physical conditions. I am practicing the primary series of Ashtanga which is a more dinamic and challenging style.
Yoga is an internal and external way at the same time.
Practice gives me the strenght and flexibility I need, and I can feel it not only in my body but in all areas of my life. It helps me to overcome on the difficulties more easily. I get closer and closer to myself and learn who I am. I have the goal and the way to achieve it. And I have the hope to make it happen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...