P. C. Jersild svéd író a címben említett könyvét először még valamikor általános iskolás koromban olvastam. Egészen a közelmúltig nem sok mindenre emlékeztem belőle, még a címére sem, inkább csak a hangulatára, néhány homályos jelenetre és egyetlen egy mondatra: "Urho Kekkonen lemmin makkarát zabál". (Hogy hogyan és miért éppen ez a mondat ragadt meg bennem valamikor 12-13 éves korom körül, azt nem tudom, remélem nem valami látens pszichés rendellenességből kifolyólag.)
Az utóbbi években elő-előjött ez az emlék, és vad erőkkel próbáltam az elmém rejtett bugyraiból valahogy előhalászni a könyv címét, szerettem volna újra elolvasni. Sehogy sem sikerült, az interneten sem találtam rá, akármilyen kreatív módszerrel is próbáltam keresni.
Aztán egy péntek délután éppen jógaórára igyekeztem, amikor figyelmes lettem a metrón mellettem ülő idősebb hölgyre. Ahogy ránéztem a kezében tartott könyv borítójára, rögtön belém csapott a felismerés: EZ AZ! Aztán megláttam a címét, és már biztos voltam benne, hogy ezt kerestem. Viszont a szerző nevét nem tudtam elolvasni, de megzavarni sem akartam pillanatnyi szomszédomat, ezért cselhez folyamodtam. Lehajoltam, és úgy tettem, mintha a cipőfűzőmmel babrálnék, és így alulról szemlélve utastársam könyvét végre megvolt az infó. Gyorsan bepötyögtem a telefonom jegyzetei közé, nehogy elfelejtsem, este pedig meg is rendeltem az egyik internetes könyvkereskedés antikvár kínálatából. Következő hét kedden már enyém is volt a kincs.
Természetesen azonnal elkezdtem olvasni, kiváncsi voltam, felnőtt fejjel is tetszik-e. Hát tetszett, nagyon. Hogy anno gyerekkoromban vajon mit is értettem meg belőle, azt már nem tudom. Ugyanis ez nem gyerekkönyv, hanem egy kitűnő korrajz a hetvenes évek svéd társadalmáról.
A sztori főhőse Reine, egy 11 éves kisfiú, aki a Gyermekek Szigetére szervezett nyári tábor helyett - őt egyedül nevelő anyja tudta nélkül - inkább a stockholmi csavargást választja. Az ő kalandjait meséli el a regény, érzékenyen bemutatva a kamaszodó gyermek belső harcát-vívódását önmaga változásaival és a felnőttek önző, képmutató világával. Mikor vesztik el a felnőttek azt a képességüket, hogy megértsenek egy gyereket? És vajon hogyan tud egy kisfiú egyedül boldogulni a nagyvárosi dzsungelben?
Tanulságos olvasmány még most, az ezredforduló után egy évtizeddel is. Nyilván kicsit elfogultan, de szeretettel ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése