Kedves naplóm

Két naplóíró regényhős Angliából: Bridget Jones és Adrian Mole.

Egy csaj és egy pasi, teljesen különbözőek, bizonyos szempontból azonban mégiscsak sok közös vonásuk van: átlag középosztálybeli angolok, naplót írnak, küzdenek a szülőkkel, hajszolják a szerelmet, tök bénák a munkában és a magánéletben is, mégis nagyon szeretnivalóak. Botladozva keresik az útjukat és önmagukat, miközben valahogy mindig iszony kellemetlen helyzetekbe kerülnek, komplett hülyét csinálva magukból.

Bridget-et a kétezres évek elején ismerthettük meg két regény lapjain egy kedves szingliként, aki állandóan a testsúlyán parázik, igyekszik jó barát lenni, próbál sikeresen teljesíteni a munkájában és közben persze kétségbeesetten szeretné megtalálni álmai férfiját. (Egyébként éppen ez a sztori határolta körül először napjaink  egyik  jellemző társadalmi jelenségét, az egyedülálló harmincas nő küzdelmeit a konvenciókkal, és tette közhasználatú szóvá itthon is a "szingli" kifejezést.)

Adrian első naplója a nyolcvanas években jelent meg, konkrétan 13 és háromnegyed éves kora óta boldogít minket élete fontos eseményeivel, és immár a nyolcadik kötet jelent meg nemrég - éppen ez adta a poszt apropóját. Az egykori pattanásos kamasz már közel jár a negyvenhez, asszonnyal, gyerekekkel, hatalmas adóssággal, továbbra is meg nem értett intellektüelként álmodozva örök szerelméről, Pandoráról.

Azt tanultam meg tőlük, hogy senki sem tökéletes, szabad hibázni (ezt úgysem kerülhetjük el, hisz nincs nálunk a bölcsek köve), és nem feltétlenül kell mindig szigorúnak lenni magunkhoz. Próbáljuk meg őszintén, szeretettel, humorral elfogadni azt a lényt, aki vagyunk, a gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal együtt, amellett, hogy azért törekedjünk a fejlődésre is.

Sokan azt mondják, ilyen könyveket bárki tud írni. Én erről azt gondolom, nagyon jó szerzőnek kell lenni ahhoz, hogy olyan regényt írjunk, ami úgy tűnik, mintha ilyent "bárki tudna". Mert lehet, hogy tudna, de mégsem tud, nyilván.

Bridget sztorijáról nagysikerű mozifilmek készültek, Adriant pedig a BBC tv-adaptációjában láthatjuk viszont. (Döbbenetes egyébként, hogy Adriant mennyire pont így képzeltem el a könyv alapján, mint amilyennek a filmen megjelenik!)

Vicces korrajzok, melyek a komikum eszközeit bártran használva fogalmaznak meg éles társadalomkritikát napjaink nyugati - de legalábbis angol - civilizációjáról.