Kőház

Molnár Krisztina Rita: Kőház

Ha egyszer hirtelen,
ha egyszer lenne még,
egyszer, ha úgy adódna
(és jól meglepne minket),
egy váratlan esély,
egy házat kéne rakni,
a túl és innenen,
ha volna egy vidék.

Rakni egy új házat
talán nem is nehéz,
csak kő, csak kőre kő,
fehér, akár a mész,
fából oszlopok,
a kőfalon cserép,
korallpiros tető,
az ablakokra  vászon,
hogy reggel jó korán,
– a fény az árny ölében –,
amíg még nem vagy ébren,
az arcodon ne játsszon
a nap, ha fellobog.

Nem is szólnánk sokat,
(Miről is lenne szó,
ha minden tiszta és
egyszerű, mint a só?)
Tudod, csak te meg én,
friss víz, egy kőedény,
korsó, hal és olaj,
kovásztalan kenyér,
én szőnék, és te volnál
a faluban az ács,
na, jó, lehetnél esetleg,
lehetnél még halász,
és alkonyatkor együtt
ülnénk a hűs kövön,
és szóba sem kerülne,
mert nem merülne fel,
hogy el kéne menni innen,
hogy lenne más öröm.

A vers innen, a kép innen